Szemfedőre várva...
Mélyben - koromsötétben élek,
ilyetén nem látjátok arcom.
Vétkesnek, rejtélyesnek véltek,
noha értetek vívtam harcom.
Féltek tőlem, érzem kitértek
előlem, pedig csak reszketés
s borzongás jegyei kísérnek,
egy lelki-furdalás lennék én!
Magamra hagytatok, egyedül
élek, magányosan, s Én félek.
Ámbár ha szólhatnék nemesül,
lenne egy kérésem felétek:
- Elveszítettem már a csatát,
ez nem kétséges, de legalább
vessetek majd rám egy pillantást:
a végtisztességet megadván.
(Erdős Pál Attila)
