Dönt a boncolás…
A sebész, a pszichiáter és a belgyógyász
régóta hódol a vadászatnak. Egyformán
gondolkodnak a legkedvesebb hobbijukról,
ám némiképp az operáló barátjuktól
tartottak társai, mert néha különcködött
de minden esetben addig - addig ügyködött,
hogy a jó baráti hangulat fennmaradjon.
Most is épp élvezik a kacsavadászatot.
Egy ruca repül fenn, a belgyógyász emeli
a puskáját, de nem tüzel, majd leengedi
fegyverét, mire elcsodálkozik a sebész:
- Nohát, miért nem lőttél? A belgyógyász felnéz
és gyorsan visszakérdez: - Nos, biztos vagy benne,
hogy kacsa volt? Másféle madár is lehetett.
Megint elhúz felettük egy nagytestű kacsa,
a pszichiáter megcélozza a madarat,
karja megfeszül, ámde ő sem lő! – Ah, most mi
a baj? – tajtékzik most már a sebész. – Akkor is
elmondom, ha ez zavart okoz, egyáltalán
ez a kacsa tudja, hogy ő kacsa? A madár
csodás repülését követve visszakérdez
a pszichiáter. Újabb kacsa húz az égen,
a sebész egy gyors mozdulattal előkapja
a puskáját, céloz és lelövi a vadat.
Büszkén várja az elismeréseket. – Biztos
vagy benne barátunk, hogy e ruca kacsa volt?
kérdezi a pszichiáter és a belgyógyász
egyszerre. - Jó, majd kideríti a boncolás!
(Erdős Pál Attila)
