A szeretet megmentett…
Jó apám magatehetetlenül hevert
fekhelyén, szervezetét megtámadta a rák.
A tudatom mélyén ott élt a rettegés,
hogy engem is utolér a végzet, mint apát.
Egy maratoni futás során hatalmas,
robbanásszerűt éreztem a ballábamban.
Végigfutottam ezt az eszméletlen nagy
távolságot, ámde estére az ágyamban
elájultam, másnap csillagokat láttam,
amikor próbálkoztam a lábra állással.
Iszonyatos fájdalom gyötört. A csípőm
és egy csigolyám megroppant, szörnyű fájás a
végtagjaimban, majd váratlan bénulás
a következő napokban - minden reményem
elszállt, nem futhatok már... Kétségbe ejtett
az a tudat, hogy akaratlanul terhére
leszek szeretteimnek. Lassú javulást
eredményezett a gyógytorna, a testedzés,
végül legyőztem a végzetet. Családom
kitartóan mellettem állt, bár a szereplést
a versenysportban be kellett fejeznem. De
előjöttem a sötétből, mert tudtam, megment
a szeretet. Bebizonyítottam, hogy képes
vagyok legyűrni a sorsot, s újfent edzhettem.
(Erdős Pál Attila)
