Szenvedély...
Nincs nyugalmam, és nem élesztek viszályt,
fényben félek, s éji zenén lángolok,
a tűz nem éget, s fagyban nem fázódok’,
nem sóvárgok s lelkem vágyakért kiált.
Védangyalom nem tilt, s nem enged imát,
nem ölel át és nem ereszt másokhoz,
a hév nem fojt meg, s nem terel álmokhoz,
félholtként óv, szöknék: s nem tudom titkát.
Béklyóban írok, s nincsenek pátoszok,
pusztulnék, s kiutat néznék, jó irányt,
megvetem énem, s más után vágyódok’.
Eszem vesztve élek s bölcsen látom, hogy
kínzó létem s elmúlásom mért’ is fáj:
szívem érted dobog, s lennék pásztorod.
