Hagytam és engedtem…
Milyen voltam? Hagytam őt szabadon,
látóhatáron túl is repülni.
Ilyetén nem zsinegeltem össze
törékenynek tűnő szárnyait.
Mikor felnézek a csodálatos
türkizkékes égboltra, hevülni
érzem vérem, és újfent feledem
életemnek sötétebb árnyait.
És engedtem őt szárnyalni folyók,
dombok, hegyek, és tengerek felett,
az aranyszínű madarak között
csendesen - hangtalanul megbújva.
Már ábrándozok s fantáziálok
s elragad a színes képzelet,
mily csodás,én is velük repülök
- e szárnyalást soha meg nem unva.
Szememet most behunyom, álmodok,
láthatatlanná válok, éltető
lehelet vagyok, érzem lélekké
változott határtalan szerelem.
Arany áhítat, arany hódolat,
oly izzó, oly tüzes, oly égető,
oly lángoló, mámoros szenvedély:
mily csak egy lélekember szerelme.
Oly vonzalom kerít hatalmába
ugyanúgy, mint egykoron, amikor
megpillantottam egy sétahajón.
Nincs oly erő, mely megállíthatná
szerelmem, így az égből karjába
ereszkedem. Ígértem annyiszor
dicstelen önmagam megtagadom.
Bárcsak újra elvarázsolhatnám.
