Szenvedély 2.
A regényes Balaton partján,
egy üvegből öntött éjszakán,
kéz a kézben sétálok csodás
kedvesemmel, nagy bizakodás
kíséri ütemes lépteinket,
s búcsút intek félelmeimnek.
Megérzem, most lehet szerelmes
szavakkal ráhatni, kellemes
bizsergetést gerjesztve, mikor
a távolból egy honi ikon
dala szívünket rabul ejti.
Érzéki hangja felemeli,
felértékeli vallomásom,
könnyeket csal nemcsak a párom,
de az éj kék üvegburája
mögött rejtőző hold arcára
is, jóllehet tisztában vagyok
érző benső világommal, hogy
a szenvedély csúnya gyötrelem,
kín és lidércnyomás, förtelem
az élet, amíg tart. Szerénység
nélkül állítom, kik nem élték
át sohasem a nagy szerelmet –
sajnálatra méltó szerzetek…
(Budapest, 2011. január 29. Erdős Pál Attila)
