Egy szemrevaló katona
hölgyemény mellé
sodródtam egy belváros
felé tartó buszon.
A csodás, igazán formás
asszony azonnal reményt
ébresztett bennem,
a forró vágyaim buzgón
feszítettek engem,
de igen meglepődtem,
amikor a csinos nő
hirtelen, de öntelt
hangon megszólalt: - Zavarja,
ha magamban beszélek?
- Nem – suttogtam. – Magához
meg ki szólt? Leléphet!
(Budapest, 2011. február 15. (Erdős Pál Attila)
