Vártalak – hiányzol…
Vártalak szerelmem, vártalak,
mint az elkeseredett férj, ki
tudja, a felesége soha
nem értette meg a lépéseit.
Vártalak mégis, mint Rómeó
várta Júliát, hogy megváltsa.
Hiányzol szerelmem, hiányzol
az ágyamból, leszel – e társam
még? Hiányzol az életemből,
a távozó fehér fellegek
iramlásából, s a tükrömből
hiányzik szép orcád – szeretlek!
Olykor felriadok, s kinyújtom
a kezem, hogy megérintselek.
Vártalak, nem jöttél, hiányzol,
lidérces csönd nyomja szívemet…
(Budapest, 2011. május 13. Erdős Pál Attila)
