Memória, óh…2.
A pesti műszaki főiskolán, ahol
diplomáztam, egy volt tanárom szigorú
vizsgáztató hírében állt. Egyik napon
az udvaron összefutottunk. Viszonyunk
ugyan nem volt felhőtlen, ám harag sem volt
jellemző ránk. A tanár szeretett volna
a nevemen szólítani: - Péter? Mosolyt
csalt az arcomra. - Nem nyert – feleltem. - Soha
sem tévedett még a tanár úr? - Nem, Pisti.
- Megint nem tetszett találni. Haj, bánt ugyan,
hogy nem emlékszik a nevemre, de mi is
sok néven emlegettük a tanár urat…
(Budapest, 2011. május 8. Erdős Pál Attila)
