„… újfent kezdeném…”
Ma már jól tudom, hiányod több mint testi
vágy, hiányzik az igazmondásod, kis esti
meséid a jóságról, a becsületről,
gyermeki naivitásod az üzletről,
a megélhetésről… Édesem, hiányod
kristályfényében merengvén hintálom
magam, ölemben a gyönyörűszép kréta –
fehér ruháddal, egyedül, elaléltan.
De sebzetten élek, ha nem vágylak, sírok,
ám ha vágylak, nagyon félek. Nincs több szitok,
bezárkózom belülre, rájöhessek végre,
újfent kezdeném az életemet érted…
(Budapest, 2011. július 17. Erdős Pál Attila)
