Nem értelek…
Nem értelek szívem, miért nem
titkolod a féltékenységed?
Mert ha én szerelemféltésben
szenvednék, s kimutatnám neked,
tudom, szánalmat keltenék. De
te nem bánod azt sem, előttem
nevetségessé válsz, ez rémes,
habár a féltékenységed nem
annak a jele, hogy te szeretsz,
hanem annak, nem bízol bennem,
jóllehet okod erre nincsen.
Emlékezvén a kezdetekre,
már akkor is féltettél engem
más nőtől, mikor egy szerelmes
éjszakát követően reggel
bekopogott az ajtónkon egy
figyelmes szobalány a Mecsek
Szállóban... Óvva intenélek
a féltékenységtől kedvesem:
ostobaságokra, meglehet
őrültségekre gondolsz, eszed
veszted, hibásan értékeled
a kapcsolatunkat és teszel
megbocsáthatatlan lépteket…
Értsd meg, a féltékenykedésed
végül kufárságot űzhet
szerelmünkkel, ami szép csendben
örökké ily feltételekhez
kötheti: „Te csak engem szeress.
Más után ne sóvárogj”. Édes
szerelmem, azért vagy féltékeny,
merthogy nem birtokolhatsz engem…
(Budapest, 2011. augusztus 22. Erdős Pál Attila)
