„de egyszer melletted leszek…”
A foszladozó ég alatt szavak
keringenek, még a fejemben is,
csodás nyár volt az életem, nagy tavak
mentén, jókedvű napsütésben, szelíd,
ám kiapadhatatlan patakként
csordogált, míg ő mellettem volt,
de mióta magamra hagyott az én
kedvesem, azóta a felkavaró,
felforgató és felzaklató ősz
gyászos magányosságban örvénylett
körülöttem és rántott magával ő,
egyre mélyebbre, sötétség, csönd ölelt
át. „De halld meg e dobszót szerelmem,
ép pulzusom jelzi harci kedvem,
noha, még lassan folyik a vér bennem,
de egyszer melletted leszek, ígérem…
(Budapest, 2011. október 28. Erdős Pál Attila)
