Nem lódítok,
hanem ordítok…
Nagypapám úgy félt a fogorvos
fúrójától, mint ördög a tömjén-
füsttől, ám igazából akkor
reszketett, amikor a kövér
doki vigyori képpel vállon
veregetve jelezte Laci
papámnak: - Sajnálom, de három
fogát ki kell húznom. Saci
nővér, készítsen elő, kérem
egy érzéstelenítőt. Büszke
papám tiltakozott: - Remegek,
ez tény, igaz, nem szívem bütyke
a foghúzás, de a fájdalmat
nagyon jól tűröm. Elég nekem
egy kis vatta. Papám látva a
doki meghökkent arcát, nemes
egyszerűséggel így szólt: - Bizony,
bedugom fülem, nem lódítok,
fájdalmat tűröm, de nem bírom
hallgatni, ahogyan ordítok!
(Budapest, 2012. január 11. Erdős Pál Attila)
