Az élet mégis szép…
Bensőm súgta meg, csupán egyetlen
kívánságom lehet, így kértem egy
jó ötletet, kemény - túlfeszített
életem oldására. Féltettem
jövőmet, még jobban jelenemet,
megörültem a lehetőségnek,
mely így szólt: ebéd után pihennem
kellene. Meg is tettem, bőséges
jutalomban részesítettem szét -
tikkadt testem, szundítottam kétszer
is, ha kellett, a természet gyengéd
figyelmeztetése volt, hogy az élet
mégis szép, olyan, mint a születés
valamint az örökkévalóság
közé kifeszített, kecsesen és
szelíden ringatózó függőágy.
(Budapest, 2012. március 24. Erdős Pál Attila)
