Kinek hiszel?

                               Szűk lakásunk helyszíne a nagy

                                 foci derbiknek, amelyet Ákos

                                  unokámmal folytatok, csata

                             a javából minden meccs. Varázsos

                                     pillanatokat élünk át, jó

                                érzéssel tölt el, ahogyan látom

                                Ákoskát fejlődni, s már számos

                              cselt bevet ellenem. Tanítványom

                                 egyszer egy óvatlan mozdulat

                            következtében (csak gondolom, hogy

                                így volt, mivel épp lekonyultam

                             a fájdalomtól, mit éhes gyomrom

                              okozott s kétrét görnyedtem), egy

                                 kóbor lövéssel egy virágvázát

                               talált el, mely lebillent, szemem

                           sarkából ezt már láttam. „Mi vár rám

                                   még, ha a kicsi párom felnéz

                                a polcra s észreveszi a dísztárgy

                                  hiányát?” Gyorsan Ákos felé

                     fordultam: - Mondd kicsikém, csak szimplán

                                 hibáztál, vagy direkt céloztál

                            a díszekre? - De, papa, nem is én

                              voltam.” Óh, a kis huncut, próbál –

                                 kozik, annak tudatában, imént

                                  nem láttam tisztán a végzetes

                                  lövést.” Ákosból a tekintetem

                                  dacot váltott ki. - Kinek hiszel,

                                nekem avagy a saját szemednek?

                       (Budapest, 2012. május 29. Erdős Pál Attila)