Emlékkép

                                              Jóapám  gyakran emlegette

                                         bátyámnak és nekem, hogy olyan

                                             hivatást válasszunk, amelyet

                                           szeretünk, merthogy akkor soha

                                           nem kell robotolnunk… Apuka

                                        esztergályos - segédként tett – vett

                                                 az Óbudai Hajógyárban,

                                             majd katonatiszti vizsgát tett

                                                  s élete végéig szolgálta

                                                 a sereget, sorsával többé –

                                                 kevésbé megelégedve, a

                                             kétkezi munkát csakis önként

                                              vállalva űzte. Mi követtük

                                             őt, jóllehet bratyóm lelkesen,

                                              én beletörődve, könnyelmű

                                               lépésemet később hevesen,

                                              mindent elsöprően kezeltem,

                                                  s hivatásos újságíróként

                                         kerestem kenyerem. (Megjegyzem

                                             csendben, apám tudósítóként

                                              szerzett babérokat magának).

                                          Büszke volt ránk, bátyám ezredes

                                                 rendfokozatig vitte, hála

                                             Isten, én is megleltem helyem,

                                               magam választotta pályámon.

                                                Emlékképem édesapámról

                                            olyan, mint a kihunyt csillagok

                                                  fénye, egyéni hatásáról

                                                   vallhatom, a halála után

                                             is érvényesül. Mindig szapulta

                                                 a resteket, mutatva irányt:

                                                  a tudás a holnap kapuja.

                                      (Budapest, 2012. 08. 17. Erdős Pál Attila)