Nászéjszakán…
Szép Helént óva intettem, fiatal
ő még a házassághoz, de egyébként
is elment a csöpp kis esze, mit akar
egy nyolcvan éves öreg férfitől. Elértvén
aggódásomat szép Helén, mégiscsak
hozzáment a vén Elemérhez. Nászút
után az újdonsült asszonyt felhívtam
mobilon. – Édes Helén, mesélj, miért fásult
a hangod? – rebegtem az üdvözlések
után, s igencsak félve kérdeztem rá:
- Nászéjszakátok nem volt különleges?
Elmaradt a kuriózum, meg a ritkaság?
- Nem igazán, háromszor is fel kellett
pofoznom a vén csontot. – Helén, miért?
Annyira perverz dolgokat kért tőled?
- Ááá! Annyiszor vesztette el az eszméletét…
(Budapest, 2012. november 10. Erdős Pál Attila)
