Tébolyult szerelem…
Manapság is édes szerelemben élek,
de örömeit mindig arányban érzem
az elvesztésüktől való félelmemmel…
E szerelem úgy jött, mintegy láz, tetszése
szerint, ebbe bele sem avatkozhattam,
megláttam Őt ott, ahová véletlenül,
(nem egészen önkéntelenül) csapódtam.
Életem azóta szép, ha kéretlenül
is kopogtatott a szerelem, jókor jött,
mert megoszthatom az élvezetet, hiszen
igazán csak akkor élvezhetjük, ha Ő,
a nagy Ő a társunk… , mert Ő az, ki mindent
jelent. Persze, ennek a nagy szerelemnek
is megvolt az átmeneti – nem túlzok –
tébolyultsága. Ámde, tettünk ellene,
gyors házassággal gyógyítottuk meg e kórt…
(Budapest, 2013. február 16. Erdős Pál Attila)
