Szíven ütött…
Vége mindennek. Ennyi volt. Szíven ütött.
Nem vagy már sehol, ki voltál mindenütt. Nő
voltál, igazi díva, akinek sütött
a szeméből a szerelem. Hittem, bűnök
nem kísérik utunkat, ám az életed
valahogy más irányt vett. Bárha kérdezted
volna: „Szeretsz még? Mit nem tettem érted meg?”
Nem kérdeztél, csak eltűntél. Az élveteg,
szenvedélyes lényed megszerettem,noha
nem tudom mért’, megnyílt a szemünk a rosszra
is, így eljutottunk a hamis valóra,
ezáltal fájdalmam egyre nőtt, azóta…
Most szélvihar vonul végig a dombokon,
a selymes kistestű nyárfákon sokkolón
fut át a fájdalom, kék szememre bánat
ül, ahogy nézem a szürkévé vált tájat…
(Balatonszárszó, 2013. augusztus 27. Erdős Pál Attila)
