Szerelem tengerén…
A tenger háborgó zöld vizén
akkortájt éktelen vihar tombolt,
hánykolódott a hajó, szirént
nem láthatott a Hold a villámló
éjben, a plafonon hintázó
lámpa susogva dalolt, emlékszel
kedvesem? Nem féltem, vígságos
mosolyommal öleltelek, ésszel
fel sem foghatóan szerettem
tested, lelkem betelt szerelmeddel.
Emlékszel? Hallottuk a közelben
többször sikoltozni az eszement
hangján a szomszéd lányt, egymásra
néztünk, élünk még vagy már odaát
lakunk? Nem mindegy, mondtad, hála
itt vagyunk, szeress, ajkam csókra vár…
(Budapest, 2013. szeptember 10. Erdős Pál Attila)
