Csontig csupaszult szerelem…
Ellobbant már a nyár, elfogyott a fény,
megnőttek az árnyak, vártnál sokkalta
gyorsabban gurulnak az évek, azért
örülök, még itt lehetek, szorgalmas
költőként teszem a dolgomat, írok
addig, ameddig… De mért’ is búcsúznék?
Hisz szép napok állnak előttem, bírok
lélegzeni, jobb lenne, ha megújulnék –
mit korom enged – s remélnék. Még mindig
Ámor karjában égek, hőn szeretve
kedvesemet, titkolni itt már nincs mit,
a miénk csontig csupaszult szerelem…
(Budapest, 2013. szeptember 24. Erdős Pál Attila)
