„…amiért érdemes meghalni s élni is…”
Szerelmesen járom a saját utam,
jóllehet folyamatosan azt súgja
értelmem, legyek elővigyázatosabb,
de szívemet nem érdekli, mámorosabb,
mint valaha. Meglehet, téged szebbnek,
jobbnak, okosabbnak tán kedvesebbnek
látlak, mint amilyen vagy, ám az életünk
ilyen… Szerencsés vagyok, hogy szenvedélyünk
viharában mind kívánatosabbnak
érezlek, feladtam a szabadságomat
egy jobb kedvéért, a szerelemért, mi kincs,
amiért érdemes meghalni s élni is…
(Budapest, 2014. június 5. Erdős Pál Attila)
