Veszteség
Tudom, mire gondolsz, ismerlek téged,
véled, hogy ez csak egy stupid, véletlen
nyári flört volt. De én megnyugtatlak, nem,
s most rettentően félek (sugalltam egy
különös éjszakán is, mert szerelmed
halkan jött, alig észrevehetően,
mint a csillagok, melyekről nem lehet
tudni sohasem, mikor, az éjnek mely
percében gyulladnak ki fenn az égen),
hogy többé senkit sem fogok, ígértem,
úgy szeretni, mint ahogyan szépséged
szerettem. Elvesztem már az észérvek
világában, tartva attól, valaki
megfoszt tőled, utálva magam kis –
hitűségét, tiédet meg nem értve,
hogy nem tehetsz boldoggá. Ám én félek,
hogy erre éppen szerénységem nem lesz
képes és átengedlek másnak. Egyre
csak azt érzem, eljátszottam egyetlen
esélyem a boldogságra, szerelmem…
(Budapest, 2014. augusztus 30. Erdős Pál Attila)
