Mámorban úsztam…
Tizenévesen már a szerelem
mámorában úsztam, az egyetlen
időszakom volt, amikor képes
voltam igazándiból szeretni, rémes,
ha arra gondolok, milyen régen
volt, hiszen utoljára éreztem,
félelem nélkül teszem. Megtörtént
az első nagy szakítás, emiatt később
már jobban vigyáztam, titkolóztam,
rejtegettem magam, szitkozódtam,
a szerelem abnormális, elég
veszélyes is, noha a szeretetbe még
nemigen haltak bele, jóllehet
a szerelembe már sokan… Velem
megesett, hogy az egy s örök eszme
elbűvölt, végül ráeszméltem, az ember
boldogsága nem szabad egyetlen
személytől függővé tenni: szebbek,
tán illatosabbak lehetnek persze
a virágok, de nem muszáj, hogy így legyen…
(Budapest, 2014. augusztus 16. Erdős Pál Attila)
