Gyönyör…
Szívem a csupasz és megmerevedett
bordáimon nagy hevesen dörömböl,
leveti magáról megkérgesedett
darabjait, majd sikoltok, örömtől
könnyek szöknek a kék szemembe, végre
beköltözhettem a szerelem platán
ligetébe, szenvedésemnek vége.
Enyhe szellő kúszik a földön, talán
játszi könnyedsége emlékeztető
jel, révbe érkeztem, elfelejthetem
csúf kínjaimat. Ezentúl a gyönyör
csak tőled kell, csakis tőled, szerelmem…
(Budapest, 2013. szeptember 7. Erdős Pál Attila)
