Kurta gyönyör…
Életem azóta élvezem,
amióta létezel édesem,
a sorsomról hiszem, képzelem,
remek, mert a gyönyört éjeken
át veled osztom meg. De, minap
rám tört a félelem, felizgat
ugyan még az ostobán kurta
beteljesülés kéje, fura
módon így érezvén: „ Óh, be kár
milyen roppant gyors az egész már,
miért kell így rohannunk, mint az
állatoknak, a vágyainkat
a pillanatnyiság tüzében
elégetnünk, a kéj bűnébe
belevesznünk? ” Az érzés hamar
oda lehet, jóllehet szabad
utat kellene már engednünk
más hormonok hadának, testünk
újfent teljen el csók ízével,
kéjaromás leheletével.
Így elkerülhet az ernyedés,
a csüggedés, lesz teljesedés,
kéjgyönyörünk erőre kap,
végtelenség mindkettőnkre hat.
(Budapest, 2013. október 27. Erőd Pál Attila)
