Porhüvely…
Már hiába is nyílik kertemben
a kedvenc őszi rózsa virágom,
s zöldell a diófánk a ház felett,
nem lesz nekem több téli világom…
A lelkiállapotomat senki
sem érti, mivelhogy az édesen
tövises, a kedvesem sem érti
meg szerelmemet voltaképpen, mert
ha szerelmes énbelém, azért nem,
mert igaz szerelmes, s ha pediglen
nem szeret úgy, ahogyan illene,
azért, merthogy nem szerelmes… Szívem
fájdalma egyre mélyebben sajog,
szívósan csonkulok, semmi harcom
mindenkivel vívom, de feladom,
a porhüvelyem nektek itt hagyom…
