1., Így írok én…
Írásaimmal ritkán vagyok megelégedve,
főként első olvasatra. Bizony mindig el kell
telnie egy kis időnek ahhoz, hogy az ember
visszanézve meg tudja ítélni ténylegesen
a saját munkáját. Az alkotási folyamat
körülbelül úgy zajlik, hogy valamily ötlettől,
gondolattól vezérelve – nagy önbizalommal
telve – nekivág az ember. Voltaképp ömlengőn
s áradozón beszélek ilyen időszakokban
készülő anyagaimról, kizárólag ekkor
vagyok öntudatos s határozott. Valójában,
ha az ember illően szerény volna, nos ez oly
biztos, soha nem írna semmit. Kell, hogy legyenek
ily elragadtatott, lelkesült pillanatai,
amikor kitalál valamit és véli hittel,
tudja is, hogy muszáj megírnia. Mozdulatait
nem győzi jegyzetelni, amint előrántja a
tollát és a füzetét. Később természetesen
jönnek a nehézségek, érzi: most befellegzett,
majd a vége felé sikerül egy élvezetes
mű félét létrehoznia, mely úgy lényegében
hasonlít is az eredetileg tervezetthez.
Persze, mindeközben apránként odavész végleg
az önbizalom. Mire kész az ember gyöngyszeme
az írója tudja: úgy hitvány az egész, ahogy
van. Ámbátor, néhány hónap elteltével ennek
az ellentétje merül fel az emberben, na jó
e mű nem iromány, kis túlzással: „mesterremek”.
(Erdős Pál Attila)
