2., Így írok én…
Írásaimmal ritkán vagyok megelégedve, főként első olvasatra. Bizony mindig el kell telnie egy kis időnek ahhoz, hogy az ember visszanézve meg tudja ítélni ténylegesen a saját munkáját. Az alkotási folyamat körülbelül úgy zajlik, hogy valamily ötlettől, gondolattól vezérelve – nagy önbizalommal telve – nekivág az ember. Voltaképp ömlengőn s áradozón beszélek ilyen időszakokban készülő anyagaimról, kizárólag ekkor vagyok öntudatos s határozott.
Valójában, ha az ember illően szerény volna, nos ez oly biztos, soha nem írna semmit. Kell, hogy legyenek ily elragadtatott, lelkesült pillanatai, amikor kitalál valamit és véli hittel,tudja is, hogy muszáj megírnia. Mozdulatait nem győzi jegyzetelni, amint előrántja a tollát és a füzetét. Később természetesen jönnek a nehézségek, érzi: most befellegzett, majd a vége felé sikerül egy élvezetes mű félét létrehoznia, mely úgy lényegében hasonlít is az eredetileg tervezetthez.
Persze, mindeközben apránként odavész végleg az önbizalom. Mire kész az ember gyöngyszeme, az írója tudja: úgy hitvány az egész, ahogy van. Ámbátor, néhány hónap elteltével ennek az ellentétje merül fel az emberben, na jó, e mű nem iromány, kis túlzással: „mesterremek.”
(Erdős Pál Attila)
