Ki mit érdemelne…
Édes jó anyám, mielőtt örökre lehunyta
volna szép kék szemét, azon bölcselkedett, vajha
eljönne már az a fránya idő, hogy csupáncsak
annyi baj érje az embert, mint amennyit maga
okozott. Vigasztalva megnyugtattam, ez örök
kérdés, melyet még a mai napig sem fejtett meg
senki sem, jóllehet sokan próbálkoztak vele,
őseink közül, például Szókratész sem rejtette
véka alá gondolatait. Noha az anyám
már ágyhoz kötötten, erős gyógyszereken élte
utolsó napjait, minden erejét, figyelmét
mozgósítva feszülten várta, idézzem végre
a görög filozófus eszméjét. Így is tettem,
kurázsit merítve koncipiáltam atyai
mondanivalóját ezen témáról: - Ha egyszer
halomba hordanák az emberiség bajait,
majd egyenlő arányban szétosztanák, sok ember
megörülne, ha csak annyit kapna, amennyit a
halomba beleadott. Anyám így szólott: - Nos remek
meglátása volt a bölcselőnek, az szent igaz!
