„ …szeresselek!…”
Az igaz, kedvesem, ezerszer jelezted,
heves szerelmed hónapokká duzzasztja
az órákat és évekké a napokat,
sejteted velem, kusza távollétem izgatja
tested és lelked, mint örökkévalóság,
olyannak fested meg hiányom, jóllehet
tudhatod, a külvilág semmit sem jelent
számomra, ha nem vagy velem. Immár fonod fejem
fölé a glóriát, mert sosem kerestél
egyebet, mint a szerelmet, tán meglehet,
úgy érzed, hogy nem már szeretlek szívemből.
Mit eddig tettél, az volt a célja: szeresselek!
(Budapest, 2011. augusztus 16. Erdős Pál Attila)
