Szív (2.)
Nem is tudom már, ki vagy, van, amikor
a szíveden csak egy ajtó van, de az
akkora, mint egy palota, máskor
kettő: egy a társaságnak és egy a
barátnak. Van úgy, hogy a szíved néma
és zárt, mint a klastrom, ám néha tárva –
nyitva van, mint a szálló, hol az ember
fizet a szerelem nélküli álca
szerelemért. Van úgy is, hogy a szíved
parazita, mely más érzelmein él,
anélkül, hogy viszonozná… és van úgy,
szíved adakozó, mely boldog mindég,
ha adhat. Van még úgy, vendégfogadó
a szíved, amely megkülönböztetés
nélkül ad és fogad el szeretetet,
mindenkivel úgy bánik – önzetlenség
csúcsa! -, mintha ő volna az egyetlen,
miközben keresi az ikerpárját,
abban a titkos reményben, hogy egy nap
rátalál és megleli a nyugalmát…
Szeretettel ajánlom versemet R. B. P –nek!
(Budapest, 2011. november 2. Erdős Pál Attila)
