Féltem a magánytól?

                       Nem tudom, de sejtem, a magánytól való

                            félelmem tanított meg a szeretetre,

                           a szerelemre engem, leginkább akkor

                       éltem, mikor szerelmes lettem. Szeretve,

                    megértve egymást könnyebb volt élni, bármi

                           sors állt elébünk, boldogságot elértük…

                         Szerelmem, emlékszel? Akárki akármit

                        mond, ahogy megcsókoltalak, te szédült

                        mámoros érzéssel visszacsókoltál, majd

                          aztán elindultál hallgatagon – némán

                           és magaddal vitted az életem. Soha

                   nem hagylak el drágám, nem szeretek én mást…

                       (Budapest, 2012. 09. 14. Erdős Pál Attila)