Sokáig úgy szerettelek…
Sokáig úgy szerettelek, mint a legszebb álmom,
nem számított, hogy sokkalta idősebb voltál
nálam, s gömbölydedebb az átlagnál, de még a fájón
kerekded arcocskád sem, csak az számított – mit mondtál
sokszor -,amit érzünk. Ha az ember igazán
szeret valakit, akkor mindezek a dolgok
nem számítanak. De, egy ideje csak színleljük már,
hogy szeretjük egymást, elért minket a megszokások
lélekölő unalma. Tettetjük, hazudjuk
a kölcsönös megértést és alakoskodunk,
megtévesztően megjátsszuk, hogy barátok is vagyunk,
hogy milyen elszántan is szeretkezünk, okoskodunk,
törjük a kis fejünket, hogyan éljük tovább,
képmutató életünket… Már nem szeretlek,
most azt érzem, valami üresség, szánalom próbál
körülvenni, a legszebb álomhoz kell a szerelem…
(Budapest, 2012. 09. 27. Erdős Pál Attila)
