Egyedülvalóság
Nem tudtam, elért a szerelem,
holott magányosan tengetem
életem. Most, hogy felfedeztem
a társtalanságomban a szerelmet,
szomorúvá váltam, amiért
elvesztettelek, s valamiért
elmém is megvilágosodott,
képes vagyok immáron gondolkodó
halandó módjára tisztelni
a szerelmet, amely - nincsen mit
szégyellnem -, véget ért. Döntenem
kell, vajon érdemes – e még küzdenem
a szerelemért, érted kedvesem,
vagy hagyjuk egymást elengedve
boldogulni, tudva, ha nemet
mondunk felszínalatti szerelemre,
nem feltétlenül szívtelenség,
vagy kőszívűség – lelketlenség,
ha igen mondunk, mi reményt
táplálhat, meg nem okvetlenül erény…
(P. C. –nak ajánlva! )
(Budapest, 2014. június 28. Erdős Pál Attila)