Egyedülvalóság

Nem tudtam, elért a szerelem,

holott magányosan tengetem

életem. Most, hogy felfedeztem

a társtalanságomban a szerelmet,

szomorúvá váltam, amiért

elvesztettelek, s valamiért

elmém is megvilágosodott,

képes vagyok immáron gondolkodó

halandó módjára tisztelni

a szerelmet, amely - nincsen mit

szégyellnem -, véget ért. Döntenem

kell, vajon érdemes – e még küzdenem

a szerelemért, érted kedvesem,

vagy hagyjuk egymást elengedve

boldogulni, tudva, ha nemet

mondunk felszínalatti szerelemre,

nem feltétlenül szívtelenség,

vagy kőszívűség – lelketlenség,

ha igen mondunk, mi reményt

táplálhat, meg nem okvetlenül erény…

(P. C. –nak ajánlva! )

(Budapest, 2014. június 28. Erdős Pál Attila)