Végre élhetnék…
Irdatlan vágytam jólétre, bevállaltam érte
sok mindent, fölöttébb „elfoglalt emberré” váltam.
Az igazi élettől úgy elszakadtam kérem,
mintha idegen lények ragadtak volna el tőle s láncra
verve tartanának fogva. Dolgoztam keményen,
éjjel és nappal, többnyire abban a némiképp
ködös reményben, hogy majdan egy csodaszép napon
elnyerem a jól megérdemelt szabadságom, és szépítés
nélkül bevallva, végre – valahára a vállalt
munkát abbahagyhatom és elkezdhetek élni…
Ma kizsákmányolva, megrokkanva várom már a
megváltót, ragadjon el, életem legyen végre mennybéli…
(Budapest, 2012. március 4. Erdős Pál Attila)
